SZC logo

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

OM kód: 203034/005 | H-2400 Dunaújváros, Bercsényi utca 8.

Intézmény logo

Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2024. ápr. 30.


Igazgatóság

    OSZKTV - közismereti komplex tantárgycsoport - Döntő

    A döntőben a kis csapat szépen teljesített, harmadik helyezést értek el.

    OSZKTV - közismereti komplex tantárgycsoport - Döntő
    1. április 27-én, szombaton rendezték meg a Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégiumban az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjét.

    A háromfordulós versenyre 32 szakiskola 495 tanulója nevezett, melyből iskolánk közismereti komplex tantárgycsoportban hat tanulóval indult. A regionális fordulóban három fős csapatként indultak.  Itt az egyik csapat, Felföldi János, Nagy Timót és Tar Bendegúz Gábor végeztek az első helyen, így bejutottak az országos megmérettetésre, ahova 10 csapatot hívtak be.

    Az országos döntő két részből állt. Először a versenyzőknek az előzetesen leadott projektfeladatot kellett bemutatniuk, majd ezt követte egy írásbeli feladatsor. Az idei projektfeladat témája: „A 2024-es párizsi olimpia magyar olimpiai csapatának hivatalos beszállítója” volt.

    A döntőben a kis csapat szépen teljesített, harmadik helyezést értek el.

    Felkészítő tanáruk: Jankovicsné Grosz Melitta volt.

    Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáruknak egyaránt!

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    🏗️ SZAKMAI OKTATÁS FELNŐTTEKNEK! 🎓

    🏗️ SZAKMAI OKTATÁS FELNŐTTEKNEK! 🎓

    Most itt a lehetőség, hogy piacképes tudást és államilag elismert szakmai bizonyítványt szerezzen!

    2026. júl. 6.


    Igazgatóság

    ☀️ Nyári ügyeleti napok 2026 📢

    ☀️ Nyári ügyeleti napok 2026 📢

    Nyári ügyeleti napok 2026.

    2026. jún. 24.


    Igazgatóság

    🎉 Vidáman búcsúztattuk a tanévet! 🎉

    🎉 Vidáman búcsúztattuk a tanévet! 🎉

    ⭐ A nap egyik legnagyobb élményét a jurtaépítés jelentette, amely az 🏹 íjászkodás mellett a legérdekesebb és legizgalmasabb programnak bizonyult.

    2026. jún. 15.


    Igazgatóság


    Partnereink

    SZC logo

    Dunaújvárosi Szakképzési Centrum


    Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola

    H-2400 Dunaújváros, Bercsényi utca 8.

    Telefon: +36-25/400-530

    E-mail: titkarsag@hildiskola.hu

    OM azonosító: 203034/005


    2026Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola