Oldalsáv

Gratulálunk Igazgató Úr!

2021. augusztus 26.
Magas szintű állami elismerést kapott iskolánk igazgatója, Kolics Gábor.

Gratulálunk Igazgató Úr!

Magas szintű állami elismerést kapott iskolánk igazgatója, Kolics Gábor.

Dr. Palkovics László Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterének megbízásából Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkára a 2021. évi Szakképzésért díjat adta át igazgatónknak, 2021. augusztus 25-én Vácon.

A díj több évtizedes, szakképzésben végzett áldozatos és kiemelkedő munka elismerése.

A díjra felterjesztés és életút példa mindannyiunk számára:

„Kolics Gábor a középiskola elvégzése után a Miskolci Egyetem géptervező szakára jelentkezett, ahol többek között Terplán Zénó professzor úr közvetlen szakmai irányítása mellett fejlesztette tudását. Korán kialakuló szakmai elkötelezettségét a tanszék által 1981-ben kiírt konstrukciós csapatversenyben két társával közösen elért első helyezése bizonyítja.

1982-ben Kazincbarcikán, a mai Surányi Endre Szakképző Iskolában kezdett tanítani, ahol 12 évet töltött el. Abban az időben elsősorban a tehetséggondozás volt a meghatározó a munkájában, ami a szakmai versenyek mellett a sport, ezen belül is a labdarúgás területén mutatkozott meg leginkább. A tanulás mellett a személyiség komplex fejlesztésének támogatása vált pedagógiai hitvallásává, melynek hatására (és az iskolavezetés kérésére) előbb edzői képesítést, majd 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnök- tanári diplomát szerzett.

Sokat jelentett számára edzőként együttműködni többek között Lakat Károly illetve Kaszás Gábor edzőlegendákkal, de talán ennél is meghatározóbb volt, hogy számtalan tehetséges fiatallal dolgozhatott együtt. Közülük kiemelkednek Lipcsei Péter és Komlósi Ádám magyar válogatott labdarúgók, akiknek nem csak edzője, de az iskolában tanára is volt.

A sport mellett a szakmai versenyek is nagy kihívást jelentettek számára, ezen a területen szintén nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tanítványai sikerélményhez jussanak. A mechanika tantárgy volt az, amelyben lehetősége volt kiteljesedni, és több országos helyezés után 1989-ben egy autószerelő tanulója a szakmai verseny dobogójának legfelső fokára is felállhatott.

A tehetséggondozásban elért eredményei alapján Kazincbarcika városától vehetett át kitüntetést, majd 1990-ben a művelődési miniszter dicsérete ismerte el pedagógiai tevékenységét.

Családi okok miatt 1993-ban visszaköltözött Dunaújvárosba, ahol az akkori városvezetés kérésére elvállalta a 340.sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet vezetését, mint megbízott igazgató. Egy év múlva pályázat útján már kinevezéssel töltötte be ezt a feladatkört, amit 26 éve lát el végtelen alázattal és odaadással.

Először az erőforrásokat igyekezett felmérni és bővíteni, hogy aztán egy jó szakmai közösséggel karöltve meghatározzák azokat a célokat, melyek elérésével a város többi középiskolája mellé emelik az intézményt. Igazgatói munkásságának első évtizede új épületben új arculat kiépítésével telt, tele innovációval és bátor kísérletező kedvvel (PHARE program, technikus képzés, tanműhely kialakítása). A 2000-es évek elejére a Hild jól csengő márkanév lett az építőipari szakképzésben, a diáksportban és a város közéletében. Ez nagyban köszönhető Kolics Gábor iskolateremtő elszántságának. Szükség is volt erre, hiszen 2000-ben már a magasépítő technikusképzést is meg kellett szervezni, amely újabb lendületet adott az intézménynek.

A sportsikerek meghatározóak voltak az iskola, de a város életében is, melyben több évtizeden keresztül a röplabda játszotta a főszerepet; egy olyan utánpótlásbázis kialakításával, mely a mai napig egyedülálló az országban. Ez több mint harminc Diákolimpiai Bajnoki címmel, számtalan korosztályos magyar válogatottsággal örvendeztette meg a város lakóit, de volt időszak, amikor a magyar felnőtt férfi röplabda-válogatott 80%-a volt Hildes diákokból tevődött össze. A legnagyobb büszkeség azonban az a három középiskolás világbajnoki részvétel, melyen az iskola az egész országot képviselhette.

A fenti eredményeket a Magyar Diáksport Szövetség két alkalommal is elismerő oklevéllel jutalmazta, míg a városvezetés 2015-ben a Dunaújváros Sportjáért címet adományozta az iskolának.

Az intézmény alapfeladata azonban a szakképzés magas színvonalú ellátása maradt az új évezredben is. Gondosan felépített módszertani környezetben, tiszta, áttekinthető követelmények mellett alapos és sikeres felkészítés jellemezte az iskolát.

Ennek elismeréseként az intézmény több országos versenyt is szervezhetett a szakmacsoportjaiban, különös tekintettel a magasépítő technikusokra, ahol éveken át bizonyította szervezői kvalitásait, figyelmes házigazda szerepét. Az elmúlt évtizedben közel húsz fiatal állhatott fel az országos dobogóra, közülük öten a legfelső fokára. Különösen az ácsok és a technikusok remekeltek, de a szobafestők valamint az asztalosok is szépen szerepeltek. Itt kell megemlíteni a speciális tanulók sikereit, hiszen az iskola több évtizede végzi az enyhe fokban sérült gyerekek nevelését, képzését, és ezt a régióban egyedül teszi.

Kolics Gábor pályáját végigkísérte a szakmai fejlődés és önképzés iránti igény, mely a közoktatásvezetői szak elvégzése után a közgazdász diploma megszerzésével vált még teljesebbé. 2014-ben közoktatási szakértő lett pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterületen, mellyel mesterpedagógus fokozatba került.

2007-ben, pedagógus pályafutásának 25. évfordulóján munkássága elismeréseként a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült

A Nemzeti Pedagógus Kar alapító tagjaként két esztendőn át a megyei vezetésben képviselte a szakképző intézményeket és a szakképzésben dolgozó kollégákat. Szakmai következetesség, előremutató gondolkodás és a tudásmegosztásba vetett hit jellemzi közösségi szerepvállalásait. Élharcosa volt a térségi integrált szakképző központok létrehozásának, majd a szakképzési centrumok megalakításának.

A tehetséggondozáson túl, meghatározó szerepet játszott munkájában a tanulók otthonról hozott hátrányainak kiegyenlítése, amely hitvallása szerint az iskola egyik legfontosabb feladata.

A tanulólétszám drámai csökkenése az elmúlt évtizedben az iskola szakmacsoportjait sokkal érzékenyebben érintette az átlagosnál. Ez nagymértékben átírta a lehetőségeket, s ezek alapján új célokat kellett megfogalmazni a talpon maradás érdekében.

Ennek tükrében vállalta fel az iskola a Híd-programot, majd a Dobbantó programot, és célozta meg az orientációs osztály indítását a régió tekintetében egyedüliként. Mivel az enyhe fokban sérült fiatalok speciális szakiskolai képzésében már több évtizedes tapasztalatot szerzett az intézmény, így a kísérletező, mindig újat kereső gyógypedagógusok közössége nagyban hozzájárult a programok sikeréhez, a többi kolléga támogatásához.

Kolics Gábor vezetésével belső, tematikus továbbképzési rendszert alakított ki a nevelőtestület ehhez a mérhetetlenül nehéz, de nemes feladathoz. Mindig is a hozzáadott érték lebegett a szeme előtt, és küzdött azért, hogy ezeket az erőfeszítéseket a kívülállók is megismerjék, elismerjék, és amikor a „jó iskola” jelzővel illetnek egy intézményt, ennek tükrében tegyék. 2021-ben újabb igazgatói ciklus zárul le az intézmény és az Ő személyes életében is. Tele tervekkel és ötletekkel, fáradhatatlan munkakedvvel és elszántsággal nem valaminek a lezárására, hanem a sikeres jövő építésére koncentrál. Hitvallása a minden tanulóban ott szunnyadó tehetség szeretettel és következetességgel történő támogatása, még hosszú évekre ad feladatot számára.

Közelről megtapasztalva Kolics Gábor igazgatói és emberi kiválóságát, fejet hajtva eddigi munkássága és eredményei előtt, példaképként állítva a szakképzésben dolgozó fiatal vezetői és oktató közösség elé, tisztelettel javaslom számára a Szakképzésért díj odaítélését.

Szemenyei István igazgató

Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium”

Kapcsolat

Dunaújvárosi SZC
HILD József Technikum
Szakképző Iskola és Szakiskola

H-2400 Dunaújváros, Bercsényi utca 8.
titkarsag@hildiskola.hu
+36-25/400-530